2012. május 24., csütörtök

SZIGET

a nyugalomé. Nem mintha állandó lakhelyünkön idegesek lennénk, de azért egy hely, amihez a hétvége és a nyaralás kapcsolódik, akkor is varázslatos lenne és szép emlékek kapcsolódnának hozzá, ha állandóan esne az eső, amikor odamegyünk. Szóval felavattuk a 2012-es évet Szentdomin, előzékeny falu, jó idővel várt megint. Mit is lehet itt csinálni? Tökugyanazt, mint mindig, és közben elégedettnek lenni.
Sátorozni a kút mellett:

Rajzfilmet nézni a konyhában:

Velneszfürdőt venni a kertben, kilátással:
Csodálkozni, hogy tényleg működik a komposztálás, és még egy egész dinnye is földdé válhat 1 év alatt:
Locsolni a tökmindegymit:
Mosni és teregetni és közben nem kiborulni, hogy ezzel megy el az időnk, miközben annyi más jobb ötletünk is lenne:
Pucéran lépcsőn kajálni:
Rejtvényt fejteni Apával (és azt hinni, hogy a Borsodi zéró alkoholnélküliséget jelent, gyereknek adni, aztán rájönni, hogy cukornélküliséget jelentett) :
Rádöbbenni a varrógép lecsutakolása, felszerelése, tanulmányozása és az anyagok, cérnák előkészítése után, hogy a Naumann talp nem kompatibilis a Toyota talppal. Varrógépet csalódottan elpakolni.

Ehelyett olvasni.
Elkezdődött az idény.

2012. május 14., hétfő

AGYAM FELE

Mégpedig a jobbik. Eddig csak az foglalkoztatott, hogy hogy van az, hogy én tulajdonképpen balkezes vagyok, viszont sok mindent csak jobbal tudok csinálni, ez viszont kétkezességnek nem mondható, mert aki kétkezes, az megközelítőleg ugyanolyan ügyes mindkét kézzel, aki meg balos, az béna jobbal és fordítva. De az hogy van, hogy írni, rajzolni csak ballal tudok, színezéshez viszont már használom a jobb kezemet is? Miért tudok csak jobb kézzel ollóval vágni, ballal nem? Miért tudok csak bal kézzel labdát vezetni és kosárra dobni, viszont a ping-pongozás és squasholás csak jobbal megy? Miért csak a jobb kezemmel tudok kalapálni, varrni, de az ásót miért a bal kezemmel tartom?
Eddig még nem sikerült erre rájönni, viszont mióta voltam egy "jobb agyféltekés rajztanfolyamon" Gizinél, azt legalább már tudom, hogy melyik agyféltekém mit tud. Bizonyára nem lett volna ekkora élmény ez a 4 nap (2 hétvége), ha az oktató személye más. Gizi egy nyugdíjas műszaki ember, aki saját, fehérvári otthonában tartja rendkívül jól felépített, tartalmas, értékes tanfolyamait. Első perctől figyelni kellett rá, mert ő is figyelt ránk. Üresjárat nélküli, felkészült, szimpatikus jelenléttel vezette végig a napokat, amelyek egy-egy rendes munkanapnak számítottak, folyamatos rajzolás-ismeretközvetítés egységek követték egymást 8 órán keresztül.
Idézek Gizi oldaláról:
Kisgyermekként mindannyian átéltük azt a csodát, hogy a ceruzánk nyomot hagyott a papíron, /szekrényen, tapétán /, olyan nyomot, melyet mi irányítottunk. A vesszőkből, görbékből, körökből később már virágot, napot, házat, embert formáltunk.
Ahogy nőttünk, úgy lettek gazdagabbak rajzaink. Gyümölcs lett a fákon és fészek, ült a kutya és lépett az oroszlán, zászló lengett a vár tornyán.
Rajzainkban kifejeződtek érzelmeink is. Kis alkotásaink kompozíciós elrendezése, színei, méretek növelése, vagy csökkentése rajzunkon keresztül megmutatta azt, amit szóban nem mondtunk el.
Aztán iskolások lettünk, megtanultuk a betűket leírni, olvasni, szavakká formálni. Szerettük a rajzórákat, nem csak azért, mert nem kellett belőle felelni. Még szívesen készítettünk rajzot szüleinknek Anyáknapjára, születésnapra. Tudtuk, hogy szép amit rajzoltunk, tudunk vele örömet szerezni.
Mire az  általánost elvégeztük, ez a hite sokunknak elveszett. Szerettünk volna akkor már bonyolultabb és valósághű rajzokat készíteni, de nem igazán úgy sikerültek, mint szerettük volna. Ki is alakult az a meggyőződésünk, hogy „Én ehhez béna vagyok„ , „képtelen vagyok rá„ , ”nincs tehetségem a rajzhoz„ és már nem is volt kedvünk rajzolni.
Felsőbb iskolákban az ábrázoló geometria és a szabadkézi rajz is okozhatott nehéz perceket.
Felnőttként zavartan mosolyogtunk, ha gyermekünk megkérdezte rajzunkat nézve, hogy: Apu ez most banán, vagy egy hal.
De minden kamasz és felnőttkori kudarc ellenére sokunkban megmaradt az a vágy, hogy szeretnénk jól rajzolni. Lehet, hogy szükségünk lenne rá, hogy valamit megmagyarázzunk és rajzzal könnyebb lenne, talán gyermekünknek segítenénk egy feladatot megoldani, unokánkkal rajzolgatnánk, mert velünk jobban szeretne, mint egyedül, vagy egyszerűen saját örömünkre.
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy rajzolni csak a tehetséges emberek tudnak.
A 60-as évek vége felé Roger W. Sperry-nek és kutatótársainak az agykutatás terén elért eredményei választ adtak Betty Edwards sokéves művészeti oktatói  tevékenysége alatt felmerült kérdéseire. Meglátása, hogy rajzolni jobb agyféltekés módban lehet, helyesnek bizonyult. Kidolgozta a jobb agyféltekés rajztanítás módszerét.
Módszerének alapelve: a rajzolás tanítható és tanulható képesség.
Ez pont az a tanfolyam volt, amit én erős fenntartással kezeltem - egészen addig, amíg el nem kezdődött, a végeredmény pedig engem is meglepett. Gyerekkoromban egész jó rajzolónak számítottam, de bátran mondom, hogy ez azóta elmúlt. És minden felnőttnél, aki elveszíti a gyakorlatát és a gyermeki szemléletét, elmúlik. Így lehet, hogy a legtöbb felnőtt csak pálcikaemberkéket tud papírra vetni.
A rajztanfolyamon nagyon sok egyszerű, a jövőben is jól használható technikát tanultam (kép felosztása, mérések, stb.), de van a "hókusz-pókusz" rész is, amit nem azért nevezek így, mert hülyeségnek tartom. A varázslós rész a szemléletmód megváltoztatására irányul, ami nem nehéz, az a lényege, hogy egy számomra régóta ismert jelentést, képet másképp értelmezzek. Ahogy Gizi mondta, el kell hallgattatnunk néha a bal agyféltekét ahhoz, hogy ne a berögzött sémákkal dolgozzunk. Tuti nem így mondta, de én ezt jegyeztem meg belőle. Ennek a gyakorlat pl. az volt, hogy másoljunk le egy képet (ez egy Picasso alkotás volt), de úgy, hogy az eredetit megfordítjuk. Így elkerülhető, hogy egy lábat vagy egy kezet rajzoljunk, és csak az adott tér adott vonalait fogjuk másolni, így sokkal pontosabb lesz a másolat.
Íme a Picasso kép eredetijének másolatának általam "fejenállva" készített másolata ( a másik a saját kezemről készített rajzom):
Persze senki ne gondolja azt, hogy 4 nap helyettesíthet sok évi tanulást és gyakorlást. De a legtöbbünk számára nagyon is értékes lehet, és meglepően sokat adhat ez a pár nap: gondoljunk bele, mit érez egy könyvelő, egy betegápoló, egy közgazdász vagy egy irodista, amikor odamegy Gizihez és rajzol magáról egy primitív önarcképet, és 4 nap múlva hazamegy egy olyannal, amit bekeretezhet és kirakhat a falra. De nem csak ezt viheti haza, hanem azt a felszabadító, mámoros érzést, hogy ő ilyet tud. Nem is tudta, hogy tud... De ha ezt tudja, mi mindent tudhat még, mire lehet képes...? És ez a felismerés a lényeges.
Ezek készültek még a 4 nap alatt:
A jobb oldali az eredeti, a bal az enyém
 Ennél nem fotóztam le az eredetit, ez csak az én művem, egy árnyékos kecskés
 Ezek tanulmányok arc rajzolásához:

Ez meg az összes rajzom, amiket 4 nap alatt készítettem:
Ami gyanúsan jól kidolgozott, azok másolatok, a bénábbak a valóság alapján készültek.
Most meg a megdöbbenős: önarckép első napon tükörből, és önarckép 4. napon színes képről:

Gizi mindenkit vár. Üdv: orsi (aki ezt rajzolta magáról, mert képes rá:))

2012. május 10., csütörtök

OVI TAVASSZAL

Villámgyors váltás történt a húsvéti ovidizájban, már a tavaszi deko látható a folyosón. Ottília még megígért egy szünidő előttit, Tibi bácsi már feni a fűrészét meg a kalapácsot, gondolom.






Ha azt hiszi bárki, hogy itt megtörténhet olyasmi, hogy egy ásványvizes PET palack kerülhet be a tökéletességbe, az természetesen téved: a virágváza üvegből van. Kamcsi meg nem vezényel, hanem egy fém madárkás csattogót tesztel. Otti szerint ez még nincs kész. Szerintem de. Mit lehet még ezen fokozni?!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...