2012. augusztus 11., szombat

FIRKA DIZÁJN

Volt szerencsénk megismerkedni az oviban Rékával, aki a a Firkaműhely foglalkozást tartja az ovisoknak, régebben már írtam erről, azóta Kamilla felnőtt. A feladathoz. Véletlenül Réka is éppen budaörsi, és közös az ovink is. Mondanám, hogy az ízlésünk is, de nem merem, mert Réka nem műkedvelő, mint én, hanem valóban művész, bútor formatervező. Emellett elkötelezett riszájkling- és dizájnaktivista és -pedagógus, ugyanis a Firkaműhely foglalkozások (a Firkaműhely egy Alternatív Művészeti Alkotóműhely Gyerekeknek, honlapjuk itt elérhető) elsősorban ovisoknak szólnak, küldetésüket pedig egyszerűbb, ha idemásolom:
A Firkaműhely foglalkozásain játékos módon barangolunk a vizuális művészetek és a design világában: megismerkedünk néhány művészeti irányzattal, a művészek bőrébe bújva, kipróbálunk különféle alkotási technikákat, kísérletezünk az anyagokkal , színekkel, formákkal, tervezünk, gondolkodunk, kombinálunk. Programjainkkal azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek minél előbb megismerjék a vizuális művészet szépségeit, fogékonyak és nyitottak legyenek az újdonságokra és, hogy egy életen át megőrizzék kíváncsiságukat, kísérletező kedvüket.
 Tehát Firkaműhely Réka hívott, és mi mentünk. Arra a helyre, ahol én még kb. 18 éve a győri buszhoz álltam sorba. Ami nem változott, az a szag, ami körbelengi az ex-buszvégállomást, de a Design Terminálon belül egészen más világ van. A foglalkozás napján épp egy rendkívül forró világ volt, de a lányok elvarázsolták egymást kölcsönösen. Történt, hogy az Autós Designműhely helyett úgy tűnt, mindenki inkább strandra ment, ezért Kamilla egy csokor bohém (felnőtt) művészlány között készítette a 60-as éveket idéző Chevrolet-ket papírból, a háttérből meg lágy Elvis Presley dallamok segítették az alkotást. Természetesen mindenki dolgozott, Kamcsi meg sokat tanult a felnőtt művészlányok párkapcsolati kalandjairól, ez olyan igazi attachement parentinges buli volt, gyerek a felnőttekkel együtt tanul és dolgozik, egyenrangú félként. A yekanák sem csinálhatták volna szebben!



Nagyon menő járművek készültek, és jól ki is csicsáztuk őket:



Ahol mindig bejön a papírforma: az autók máig ott állnak a szekrényen. Kamilla néha meg is vacsoráztatja őket.


De Ön dönt: iszik vagy vezet!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásodat ellenőrzés előzi meg:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...