TYÚKOKKAL SUTTOGÓ - NYÁR 2012

Szentdomonkoson persze megint jó volt minden, de erre is számítottunk, erre vártunk. Kicsit mindig elgondolkodtat, hogy mi itt falun csak kirakatfalusi életet élünk, és valahogy nem normális dolog az, hogy az embernek egy évben csak ennyi hivatalos szabadsága legyen, hogy csak 1-2 hetet tud együtt tölteni a családjával. Persze ha itt élnénk, nem semmittevésből állna az egész napunk. Nem kergetnénk nagy izgalommal elszökött tyúkokat, főleg nem ölelgetnénk őket, mint ahogy a nagy örömömre nemrég felfedezett blog szerzője, Shannon (Radical Homemakers) írja, mennyire nem a tyúkölelgetés fejezi ki azt, amilyen életet ők élnek, de az újságok, akik írnak róla, ezt az illusztrációt szeretik legjobban. Ő meg hagyja, de azért jelzi, hogy ez egy kicsit nevetséges: a napjaikat jobban jellemzi a boldog káosz, amiben inkább a fésületlen haj és a disznótrágyás kalap a szokásos kép.

There are plenty other realistic images that symbolize the freedom and self-reliance in my family’s life: Saoirse with dirty hair doing homeschool in her pajamas and a tiara, free from the ridicule of school girl cliques; Ula wearing a tu tu with no underpants because no one is around to tch tch; me bra-less in the kitchen hacking up beef fat for the rendering pot in a pair of work pants threadbare in all the wrong places; a shot of my butt sticking up in the air as I crawl along the ground marveling at the first spears of asparagus in spring; Bob in a stinky t-shirt with his scythe, slashing through the weeds that grew up around our raspberries while we were busy processing chickens, going to our farmers’ market and swimming in the pond; My dad in a droopy hat covered with pig shit; My mom in a seed cap trying to get a border collie to obey her command; piles of neglected laundry because no one really needs to wear anything clean anyhow; un-mowed grass; beat-stained countertops; dogs licking dishes; dirty bare feet, messy beds surrounded by piles of books; unfinished knitting; toilet paper art; paint-splattered craft tables spilling over with drawings, feathers, acorns, rocks, crayons, glue, yarn, buttons, beads and dried clay. These are the images of my family’s self-reliance, of our joy and happiness.

De addig is, amíg beszerzünk egy disznótrágyával borított szakadt kalapot, kicsit nyaraló, gondtalan főnemest játszunk: az elégedett lézengés a program, és ez nekünk egyre jobban megy, mint egy Woodhouse könyvben. És könnyen el tudnék képzelni egy szobalányt, aki a verandára utánam hozza a reggeli kávémat, amíg én végzek az aznapi könyvemmel.
A napi rutin félelmetesen hasonlít az összes Szentomin töltött napra, csak abból látszik, hogy múlik az idő, hogy a gyerekek megint sokkal öregebbnek néznek ki.
Az idei fénypont az eltévedt tyúk és a munkavédelmi oktatásról hiányzó hirdetőtáblafestő volt:

 A nyaralásunk képekben:
Utánam srácok, vár egy új nap:

Újabb barátok, újabb varázslat.

 Utánam, srácok, jó a játék,

 De mi komolyabbat szeretnénk.

 Utánam, srácok, rajta, srácok,

 Mások vitáznak, mi legyünk vidámak.

Valóra váltjuk álmainkat,

 Megmutatjuk a világnak!

 Játszótéren nem csak a hinta van,

Jól tudom rég,

Korlátok közt unom az életem,

Mást szeretnék!

Utánam, srácok, rajta, srácok,

Mások vitáznak, mi legyünk vidámak.

Valóra váltjuk álmainkat,

Megmutatjuk a világnak!